A polgárháború az egyik legpusztítóbb esemény az amerikai történelemben. A háború nemcsak a nemzetet két, hanem megosztott családban szágította. A polgárháborúk során a testvérek, fiai, atyák és nagybácsik egymás ellen küzdöttek az Amerika történelmének legvéresebb négy évében.
Az Amerikai Egyesült Államok még mindig nagyon fiatal volt, amikor az 1800-as évek közepén elkezdett szétesni. Amerika régióiban különböző gazdaságok és prioritások voltak, amelyek súrlódást okoztak a szövetségi kormányban. A déli államok közül sokan meg akarták tartani az államok jogát arra, hogy kiválasszák az államuknak a legjobbat, míg mások egy erősebb és egységes szövetségi kormány elé állították. A rabszolgaság intézményének új területre való kiterjesztése óriási vita volt, és az észak-déli feszültségek egyik fő oka volt.
Számos déli állam úgy érezte, ilyen erős a rabszolgaság és az államok jogait illetően, hogy némelyikük létrehozta az Amerikai Konföderációs Államokat vagy a Konföderációt. 1861-1865 között háború tört ki a Konföderáció és az Unió között. A Lincoln 1860-as megválasztása és a déli államok esetleges szétválása után a Konföderáció tervezte, hogy harcba kerül az észak elleni védekező háborúval. A déliek hajlandóak voltak hosszú és kemény küzdelmet folytatni a rabszolgaság intézményének és újonnan felfedezett függetlenségének, mint az Amerikai Konföderációs Államoknak.
A rabszolgaságra vonatkozó számos meghiúsult kompromisszum után négy véres évet vett igénybe az Unió újraegyesítésére. A déli vereség bizonyította a föderalizmus munkáját, és végül megoldotta a rabszolgasággal kapcsolatos vitát. A polgárháború lett a demokrácia egyetlen legnagyobb próbája. Lincoln és mások az északi országokban úgy vélték, hogy az Unió fenntartása rendkívül fontos. A világ vezetői óvatosan figyeltek arra, hogy a demokrácia képes-e ellenállni a nyomásnak. A háború megnyerésének történelmi jelentősége kritikus volt a demokrácia sikere szempontjából az Egyesült Államokban és a világ többi részén is.
