A mese egy olyan novella, amely olyan tanulságot vagy erkölcsöt közvetít, amelyet általában a történet végén mondanak el. A mesék főszereplői az állatok és a természeti elemek.
Az összes mesének négy fő jellemzője van. Az első jellemző a szimbolizmus. A mesékben szereplő karakterek nem emberek, és konfliktusaik olyan konfliktusokat vagy baleseteket szimbolizálnak, amelyekkel az emberek találkozhatnak. A második jellemző az antropomorfizálás. Ez azt jelenti, hogy a főszereplők állatok, vagy akár élettelen tárgyak emberi tulajdonságokat és tulajdonságokat kapnak. A harmadik jellemző a humor. A meséket vicces és szórakoztató hangnemben mesélik el, amely gyakran tükrözi az emberi természet ostobaságát és butaságát. A mesék utolsó jellemzője, hogy mindig van egy tanulság vagy egy erkölcs a történethez. A főszereplő tanul a hibáikból, és a történet végén látja az útjuk hibáját. Gyakran van egy sor, amely kimondja az erkölcsöt, például: "Soha nem pazarolják el a kedvességet", vagy "Lassú és egyenletes győzelem a versenyen".
A mesék nagyon hosszú múltra tekintenek vissza, és évek óta léteznek. Aesop, akiről azt mondták, hogy ie. 620 körül született, görög fabulista és mesemondó, aki számos ma is ismert mesét írt. Az 1600-as években Jean de la Fontaine francia írót Aesop ihlette, és sok mesét írt, amelyek lazán az akkori templom és felsőbb osztály alapján készültek. Úgy vélte, hogy a mesének középpontjában az erkölcse áll, és az erkölcsöt tartotta a legfontosabb résznek.
Hagyományosan és napjainkban is mesékkel szolgálják a gyerekeket a felelősségről, a kemény munkáról, a kedvességről és az élet és a felnövekedés egyéb fontos szempontjairól. A meséket horgonyszövegként lehet használni egy íróegységben, ahol a hallgatók saját meséiket írják, vagy olvasási egységként együtt olvashatók és elemezhetők.