A tragédia egy drámai ág, amely komolyan kezeli a főszereplő szomorú bukását. Számos tragédiában a főszereplő egy felnõtt társadalmi státus tragikus hõse, akinek saját karakterhibája a sorsával egyesül a tönkremenetelhez.
A tragédia az irodalom egyik ága, amely komolyan kezeli a főhős bánatos bukását. A klasszikus tragédiában a főszereplő egy felnõtt társadalmi státus tragikus hõse , akinek saját karakterhibája ötvözi a sorsot, hogy romboljon. A legutóbbi évszázadok során azonban a tragédia más formákat öltött, amelyek a társadalmi jelentéktelenség főszereplői voltak, és megszüntették azt a tragikus hibát, hogy a modern kihívásokkal szemben a karakter teljes tehetetlenségét javasolják. A részletektől függetlenül minden tragédia megpróbálja megvizsgálni a lét komoly kérdéseit, különösen az ember és az univerzum közötti kapcsolatot.
A tragikus formát az ókori görögök drámai művészetként fejlesztették ki. A drámaírók, mint a Sofocles és az Euripides, tragikus drámákat írtak a ritualizált vallási ünneplésekhez. Ezek a játékok a tragikus hős fogalmát, a tragikus hibát (hamartia) és az ebből eredő katarzist hozták létre. A mulatságos kórus bejáratai és kilépései, amelyek kommentározták az egész játékot, előkészítették a későbbi színház színhelyét. A görög modell kegyelmet és félelmet keltett a közönségtől a karakter választása és az elkerülhetetlen sors tragikus kölcsönhatása miatt. A görög tragikus hősök rendszerint a hatalmuk magasságában játszanak - boldog, tiszteletben tartott, sikeres és nemes születésű. Saját karakterhiányuk azonban arra készteti őket, hogy egy sor hibát kövessenek el, ami a bukásukhoz vezet. A tragédia által kiváltott bánás a nézők azon képességéből származik, hogy megértsék a hős gondolkodását és elképzelik magukat a cipőjében. Ez a kapcsolat a tragikus főszereplővel az évszázadok sok variációja ellenére továbbra is a műfaj középpontjában maradt.
Miután évszázadok óta a szakirodalom egyik kedvelt formájaként halt meg, a tragédia az erzsébet-angol angliai és a francia barokk színházban a 16. és a 17. században újjáéledt. Az angol színjátszók, mint Christopher Marlowe és William Shakespeare folytatták a tragikus hősök görög hagyományát, melyeket saját hibáik okoztak, mint Dr. Faustus , Othello vagy Macbeth tragikus történetében . A közönséges főszereplőket azonban bevezették, és apró részletekkel kiegészítették meséiket. A francia írók, mint Racine, Corneille és Molière magukban foglalták a magas színvonalú szereplőket, de segítették elő a tragikomédia népszerűsítését, amelyben a tragédiák boldog kimenetellel zárultak.
A következő évszázadok során a regény növekedésével együtt tragédia alakult ki. Az olyan regények, mint Emily Bronte Wuthering Heights , F. Scott Fitzgerald The Great Gatsby és Dostoyevsky Krimi és Büntetése átformálták a tragédia elemeit narratív formájukra. Bár a játék drámai jellege már nem követte a tragédiát, a tragikus regények ugyanakkor foglalkoztak az emberi szenvedést körülvevő nagy vallási és pszichológiai kérdésekkel. Manapság a tragédia továbbra is igen értékes irodalmi műfaj marad. Ahogy a modern közönség továbbra is élvezi az évezredek tragédiáját, a színpadon, az oldalakon és a képernyőn is folytatják a műfaj új változatait.
Tragédia az irodalomban egy dráma vagy történet, ahol a főszereplő komoly balsorssal vagy szenvedéssel szembesül, gyakran végződik katasztrófával. A tragédiák általában fontos témákat vizsgálnak, mint a sors, a veszteség és az emberi hibák.
A tragédia fő jellemzői közé tartozik egy nemes vagy fontos szereplő, egy komoly cselekmény, egy tragikus hiba (hamartia) és egy személyes döntések vagy sors által okozott bukás. A tragédiák gyakran váltanak ki részvétet és félelmet a közönségben.
Egy tragédia általában a főszereplő bukásával vagy halálával végződik, és komoly, szomorú témákat vizsgál, míg egy vígjáték gyakran boldogan ér véget, és humoros vagy könnyed helyzetekre összpontosít.
Híres tragédiaírók közé tartozik William Shakespeare, Sophocles, Euripidesz és Arthur Miller. Műveiket érzelmi mélységük és az emberi természet vizsgálata miatt tanulmányozzák.
Students study tragedies to understand complex emotions, moral choices, and the consequences of actions. These stories help develop empathy, critical thinking, and an appreciation for classic literature.