A drámai költészetet versben írják, és azt akarják, hogy kimondják vagy előadják. A narratív költészethez hasonlóan a drámai költészet is mesél.
A drámai költészetet versben írják, és el akarják mondani vagy eljátszani, általában történetet mesélni vagy helyzetet ábrázolni. A legtöbb drámai költészet drámai monológok formájában jelenik meg, amelyek az egyik színész hosszú beszédei a másiknak vagy a közönségnek, vagy szólamok, amelyek hangosan kimondott gondolatok, függetlenül attól, hogy valaki meghallja-e őket. A drámai költészet abban különbözik az elbeszélő költészettől, hogy azt a karakter perspektívája írja és mondja el, míg az elbeszélő költészet az elbeszélő által elmondott történet. A drámai költészet egy másik formáját „szekrénydrámának” nevezik. A szekrénydráma olyan vers, amelyet olvasásra és előadásra szántak, és az 1800-as évek elején vált trendivé. Lord Byron és Percy Bysshe Shelley költők nagy hívei voltak ennek a költői formának.
A drámai költészet szanszkrit drámákból és görög tragédiákból származik. Az ie. 6. és 5. században a drámát először Athénban találták ki Dionüszosznak, a gyümölcsösség, a növényzet, a bor és a mulatozás istenének tiszteletére rendezett ünnepség részeként. A legkorábbi drámai költészetet az athéni Dionüszosz Színházban adták elő. Az angol reneszánsz idején, a 16. és 17. században a drámai versek egyre elterjedtebbek voltak, olyan költők és dramaturgok által, mint Ben Johnson és William Shakespeare, akik új technikákat fejlesztettek ki.