A drámai költészetet versben írják, és azt akarják, hogy kimondják vagy előadják. A narratív költészethez hasonlóan a drámai költészet is mesél.
A drámai költészetet versben írják, és el akarják mondani vagy eljátszani, általában történetet mesélni vagy helyzetet ábrázolni. A legtöbb drámai költészet drámai monológok formájában jelenik meg, amelyek az egyik színész hosszú beszédei a másiknak vagy a közönségnek, vagy szólamok, amelyek hangosan kimondott gondolatok, függetlenül attól, hogy valaki meghallja-e őket. A drámai költészet abban különbözik az elbeszélő költészettől, hogy azt a karakter perspektívája írja és mondja el, míg az elbeszélő költészet az elbeszélő által elmondott történet. A drámai költészet egy másik formáját „szekrénydrámának” nevezik. A szekrénydráma olyan vers, amelyet olvasásra és előadásra szántak, és az 1800-as évek elején vált trendivé. Lord Byron és Percy Bysshe Shelley költők nagy hívei voltak ennek a költői formának.
A drámai költészet szanszkrit drámákból és görög tragédiákból származik. Az ie. 6. és 5. században a drámát először Athénban találták ki Dionüszosznak, a gyümölcsösség, a növényzet, a bor és a mulatozás istenének tiszteletére rendezett ünnepség részeként. A legkorábbi drámai költészetet az athéni Dionüszosz Színházban adták elő. Az angol reneszánsz idején, a 16. és 17. században a drámai versek egyre elterjedtebbek voltak, olyan költők és dramaturgok által, mint Ben Johnson és William Shakespeare, akik új technikákat fejlesztettek ki.
Drámai költemény egy olyan költeménytípus, amelyet színpadi vagy párbeszédes formában írnak, ahol a szereplők beszélnek és interakcióba lépnek, gyakran érzelmeket, konfliktusokat vagy történeteket vizsgálva hangjukon keresztül.
Drámai költemény különbözik más formáktól, mint a lírai vagy narratív költészet, mert szereplői beszédet és párbeszédet használ, így hasonló egy színházhoz, míg más típusok személyes érzésekre vagy történetmesélésre összpontosítanak egy narrátor által.
Példák a drámai költeményre William Shakespeare művei, például Hamlet és Rómeó és Júlia, valamint Robert Browning Az utolsó hercegnőm című műve.
Drámai költemény azért fontos, mert szereplők közötti interakciókon keresztül életre kelti a történeteket és érzelmeket, segítve az olvasókat abban, hogy megértsenek különböző nézőpontokat és gazdagítva a nyelv- és előadóművészet tanulmányait.
A tanárok a drámai költeménnyel való foglalkozás során olvastathatnak vagy előadathatnak dialógusokat, elemezhetik a szereplők motivációit, és saját drámai jeleneteket írhatnak, ezáltal ösztönözve a kreativitást, a kritikus gondolkodást és a nyelvi készségeket.